Amikor az anyag életre kel
Hivatásos vadászból lett fafaragó
Szijártó János
Nem mindennapi látvány és az alkotó szempontjából különleges élmény, amikor az anyag életre kel. Amikor egy darab fa, egy rönk, új alakot ölt ügyes kezek munkája nyomán. Szakonyi Sándor, zalahalápi fafaragó neve ma már széles körben ismert, munkái számos helyen láthatók, bár ő maga rendkívül szerényen kezeli az irányába megnyilvánuló elismeréseket. A napokban otthonában látogattam meg, s a kezdetekről, munkájáról kérdeztem.
– A természet szeretete mindig is meghatározó volt számomra. Huszonkét évig hivatásos vadászként dolgoztam, jártam az erdőt, mezőt, a vidéket. Már akkoriban is érdekelt a fafaragás, de többnyire inkább csak trófea alátéteket, domborműveket készítettem. Képeket is égettem, amelyeken vadászjeleneteket örökítettem meg. Megjegyzem, a rajz nem erősségem, bármit előbb kifaragok, mint lerajzolom – mondta mosolyogva.
Nagyobb szobrokkal hat, hét éve kezdett el foglalkozni. Már nem elégítették ki a kisebb méretű művek, és persze tudta is jól, hogy képes a fajsúlyosabb alkotásokra. Ami engem illet Szakonyi Sándor nevét akkor hallottam először, amikor Tapolcán a székelykaput megújították, ő faragta, pótolta ugyanis az elkorhadt részeket.
Amikor a mamutfenyő tönkrement itt Halápon, akkor készítettem el az emlékművet. Ez volt az első nagy volumenű munkám, bár hozzáteszem, a mamutfenyőt kifejezetten nehéz faragni, szálas a szerkezete, könnyen törik. Óvatosan kell a vésővel bánni, és sokkal inkább a csiszolással lehet eredményt elérni. Aztán utána már sorozatban jött egyik a másik után. Közben elkészült a hegyen Szent Borbála, a bányászok védőszentje, itt lent a faluban pedig Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje. A maga nemében különleges szobrom Savanyú Jóska is, hiszen abból a fából készült, amelyben a monda szerint bujkált. Volt itt a Véndekben egy hatalmas szilfa és úgy tartják, hogy a neves betyár gyakran ennek tágas odújában keresett menedéket.
A Szent Borbála-szobor szinte kultikus emblémája a hegynek, a kirándulók ezernyi fotót, szelfit készítettek már róla. Az előzményekről jó tudni, hogy Szakonyi Sándor a Haláp Tanösvény elkészülte után körülnézett a hegyen. Kíváncsi volt, hogy milyen is lett az általa egyébként még vadászként jól megismert, gyakran bejárt terület. Már az első pillanatban ott motoszkált a fejében a gondolat, hogy a sok kő mellé igencsak jó lenne egy kis melegséget sugárzó fa is. Az egykori halápi bányászat okán Szent Borbála tűnt a hely szelleméhez igazodó jó szobor-ötletnek. A fafaragó elképzelését Bedő Lajos polgármester támogatta, így elkészülhetett a mű. Mint utólag kiderült, sokak örömére. Sándor munkái egyébként messze Zalahaláp határain túl is láthatók, nem csupán hazánkban, hanem külföldön, például Ausztriában és Olaszországban is. Sokan keresik kérésekkel, ötletekkel, s ő teljesíti a vázolt terveket, konkrét elképzeléseket, ha úgy tetszik megvalósítja az álmokat. Tehetségére, ügyességére, szorgalmára támaszkodhat, hogy az anyag életre keljen, s a szobornak küldetése, üzenete, lelke legyen.
