Emlékrepülés a trianoni békediktátum 100. évfordulóján

Szijártó János – A trianoni országvesztés századik évfordulójáról a magyar repülős társadalom is megemlékezik 2020. június 4-én. Délelőtt pontban 10 órakor számos helyen emelkednek magasba a gépek, s köröznek tíz percen át.

Archív fotó: Szijártó János

Erről Bognár István tapolcai pilóta tájékoztatta lapunkat. Ő Balatonedericsről száll fel, majd Tapolca légterében hajtja végre az emlékrepülést. Mint megtudtuk, Szakács Gábor és Talabos Gábor, a hazai repülőtársadalom két ismert alakja szervezi a megmozdulást, Magyarország határainak összezsugorodása évfordulóján, a határokon belül. A kezdeményezéshez minden pilóta saját felelősségére csatlakozhat.

Könnyű széllel szállni az égen…

Könnyű széllel szállni az égen, naponta erről álmodom, álmodhatnék neked is szárnyat, hogy velem repülj egy szép napon… – énekelte a Napoleon Boulevard együttes 1986-os nagy slágerében. Minden bizonnyal a tapolcai Bognár István ma is kedveli ezt a dalt, hiszen a légtér, a magasság, a repülés az élete.

Neki valóban térkép a táj, a Tapolcai-medence, bár nemcsak a magasból ismeri a tanúhegyek térségét, hanem lentről is, hiszen régóta él Tapolcán. Bognár István, akit a legtöbben lakóhelyén csak Pilótának hívnak, harminchat éve repül, sokezer órát töltött a levegőben. Ő volt az első pilóta, aki a vörösiszap- katasztrófa helyszíne fölé szállt az MTI fotósával.

Régóta ismerem Istvánt, szerény, megfontolt ember, aki egy alkalommal úgy fogalmazott, a repülés szeretete szavakban nem kifejezhető. Azt mondta, annak, aki ebbe egyszer belekóstolt, nincs többé akadály, mindent megtesz azért, hogy újra és újra fent lehessen a magasban. Onnan minden más, minden szebb. Ezzel vélhetően mindenki egyetért, még az is, aki életében nem emelkedett a felhők közé.

Bognár István Kecskemétről került Tapolcára 44 éve, mint akkoriban sokan mások, a bauxitbányászat révén. A vállalat dolgozójaként érdeklődött a vezetőségnél, illetve a város akkori vezetésénél, hogy esetleg nem lehetne-e elindítani egy dzsúdószakosztály, mivel akkoriban aktívan űzte ezt a sportot. A válasz nemleges volt, nincs rá lehetőség, nincs rá pénz, közölték vele.

– Aztán eltelt néhány év, és a városi pártbizottságról megkerestek azzal, hogy eljött az idő, van keret egy új szakosztály alapítására. Nagyon megörültem, hogy végre eljött az én időm, kérdeztem is, hogy hogyan képzelik a dzsúdót, kivel, hol, mikor, szóval nagyon feldobott a hír. A párttitkár azonban rám nézett és kimérten megszólalt: István, ki beszélt itt dzsúdóról? Maga repülni fog – emlékezett vissza mosolyogva az utólag már igazán humoros és amolyan tanús, Pelikán elvtársos történetre. De végül is innen indult el pilótakarirrerje, a tapolcai sárkányrepülők szakosztályának megalakulásától.

Minden pilóta, sárkányos, paplanernyős, ejtőernyős életében előfordulnak hajmeresztő vagy éppen hihetetlen epizódok, amikor a halál érinthető, tapintható közelségbe kerül, hiszen a gravitáció azért csak lefele húz. Bognár István életében is történtek már hasonló mozzanatok, azonban ez idáig szerencséje volt. Szerinte tartogat számára még az élet itt elég feladatot, ezért óvta meg őt eddig a sors a nagyobb bajtól. De látni azért ő is látott már sok mindent, a szépség, a csoda mellett borzalmas tragédiát, például a vörösiszap-katasztrófa helyszíne fölé ő repült elsőként.