Nyugat-Balatoni Magazin

Szijártó János újságíró honlapja

Kortárs szobrászat a Káli-medencében

Szijártó János

Köveskál – Kortárs szobrászok számára nyújt remek bemutatkozási lehetőséget, a háromdimenziós művészet kedvelőinek pedig egyedi élményt a Köveskálon megnyitott Káli-Szoborpark.

Több más mellett ez is elhangzott a minapi megnyitón, ahol Héjja Róbert, a Káli-medence turisztikai egyesület elnöke, Tóth Pál Sándor, art consultant, műtárgykezelő, a GalleryTool társalapítója és Győrffy Szabolcs polgármester fogadta, s köszöntötte az érdeklődőket.
A Káli Art-Park története 2020-ban kezdődött, amikor a Káli Art Inn tulajdonosa, Molnár Júlia elhatározta a szabadtéri szoborpark kialakítását a szálloda területén. A park megnyitása egy 10 éves projekt első lépése. A tervek szerint ugyanis ezentúl minden évben kiírják a pályázatot és a zsűri által a legjobbnak ítélt alkotás kapja a Káli Art Díjat, a mű pedig a KAP gyűjtemény része lesz és a helyszínen megtekinthető. A Káli Art Fődíját idén Cseh Lili “Egem” című alkotása nyerte el a zsűri egybehangzó szavazata alapján.

A megnyitón Héjja Róbert (középen) , a Káli-medence turisztikai egyesület elnöke, Tóth Pál Sándor (balra), art consultant, műtárgykezelő, a GalleryTool társalapítója és Győrffy Szabolcs polgármester (jobbra) fogadta, s köszöntötte az érdeklődőket Képek: Szijártó János

– A szoborpark létrejötte teljes mértékben beleillik abba a koncepcióba, amit Köveskál eddig folytatott a turizmus, vendéglátás terén. Ha azt vizsgáljuk, hogy miért érkeznek a Káli-medencébe a vendégek, akkor említhetjük a geológiai sokféleséget, a Nemzeti Parki védelmet, a növényvilágot, a sok évszázados borászati hagyományokat és a gasztro-, illetve a lovasturizmust. Ehhez kapcsolódik most a képzőművészet, amely reményeink szerint hosszú távon illeszkedik majd Köveskál mindennapjaihoz és a turizmus egy újabb szegmensét nyitja meg az érdeklődők előtt – hangsúlyozta Győrffy Szabolcs polgármester köszöntőjében.

A Káli Art-Park szabadon látogatható minden nap 9 és 19 óra között. Belépés díjtalan, de feltétele a Park szabályainak elfogadása, melyet egy QR kód segítségével bárki megtehet.

Képgaléria ITT