Nyugat-Balatoni Magazin

Szijártó János újságíró honlapja

Júniusi gyermekzsivaj Nemesgulácson

Szijártó János

Nemesgulács _ Önfeledt játék, szűnni nem akaró boldog gyermekzsivaj töltötte be a nemesgulácsi sportpályát szombaton délután. Ekkor rendezték az idei gyermeknapot, komoly érdeklődés mellett.

A legkisebbeket a szervezők nevében Kiss Ildikó fogadta, s köszöntötte és ő vezényelte le a délutáni programot mindenki megelégedésére.
Először táncház, illetve az előző napon, az óvodai játszótéravatáson már bemutatkozott ovisok közreműködésével, a májusfa kitáncolása nyitotta az események sorát. Utána sportversenyek, majd Rudi bohóc műsora szórakoztatta a publikumot.

Természetesen számos opcionális program is kísérte a gyermeknapot, egyebek között elérhető, kipróbálható volt a légvár, a lovaglás, a csillámtetoválás, sőt a rendőr autóval is megismerkedhettek az apróságok. Az már a bónusz kategóriába sorolható, hogy a Nemesgulácsért jövőjéért civil szervezet tagjai finom palacsintát osztogattak, bár a kürtős kalács, a vattacukor és a pattogatott kukorica is “hegyekben állt” gyermeknap alkalmából. A programon a veterán motorosok is részt vettek.