Nyugat-Balatoni Magazin

Szijártó János újságíró honlapja

Négy település közös turisztikai fejlesztése

Lesenceistvánd – Közös céljaik megvalósítása érdekében összefogott Balatonederics, Lesenceistvánd, Uzsa és Zalahaláp. A négy település polgármesterei a jelentős volumenű turisztikai fejlesztéshez együtt adnak be pályázatot, s ebben kértek támogatást a térség országgyűlési képviselőjétől, Fenyvesi Zoltántól.

A munkaebéden Fenyvesi Zoltán (jobbra) országgyűlési képviselő örömét fejezte ki a négy település összefogása, közös terve kapcsán. A képen (balról) Tóth Csaba polgármester, Dancs Zoltán projektmenedzser, dr. Gelencsér Ottó jegyző, Táborosi László, Bedő Lajos és Papp János polgármesterek Fotók: Szijártó János

A formálódó konzorcium polgármesterei, segítői Lesencistvándon találkoztak tegnap, ahol nagy vonalakban áttekintették a terveket, s felmérték a lehetőségeket. Az országgyűlési képviselő a munkaebéd során arról beszélt, hogy a projekt részét képező horgászturizmus-fejlesztés egy sokak által kedvelt tevékenységet helyez előtérbe. Ehhez pedig jól illeszkedik a négy település által elképzelt terv, ami komplex szolgáltatásként jelenik majd meg a térség turisztikai palettáján. A pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyújtják be, s amint azt Fenyvesi Zoltán külön kiemelte, a TOP alapvető célja, a térségi összefogás erősítése, ebben a projektben is egyértelműen megjelenik.

Dancs Zoltán projektmenedzser a közel 200 milliós beruházással megvalósítandó “Turisztikai Zöldút” kapcsán lapunk kérdésére elmondta, hogy az a Haláp hegytől indul, majd a “Kő orrán” át a Balatonig tart. A program lényege az összefogás annak érdekében, hogy a horgászturizmus mellett a Balaton-Felvidék táji, természeti és történelmi emlékeit bemutathassák. A Haláp-hegyen tájasztalon lehet majd tanulmányozni a tanúhegyeket. A Zalahalápról induló, romantikus erdőn keresztül vezető turistaút következő állomása Uzsa, ahol a faluközpontban a pálosok emlékeit bemutató hely fogadja a látogatókat. Terv, hogy a pálos kolostorrom melletti Szentlélek forrásból a jövőben a turisták is ihatnak majd. Az útvonal további része a fantasztikus panorámát nyújtó “Kő orrán” keresztül a Keszthelyi-hegység edericsi szakasza alatt vezet végig a Balatonhoz. Itt a strandnál turisztika célú horgászhelyet alakítanak ki vendéghorgászok részére. A komplex programcsomag legfőbb üzenete talán az, hogy a gyalogtúrázók, a kerékpárosok, sőt a horgászokkal érkező családtagok számára is tartalmas időtöltést biztosítsanak ezen a csodálatos vidéken. Dancs Zoltán hangsúlyozta, hogy a terveket nemcsak az önkormányzatok, hanem a területen működő erdőgazdaságok is (Bakonyerdő és HM Erdészet) is támogatják.