Nyugat-Balatoni Magazin

Szijártó János újságíró honlapja

„Népköztársaság útján, mennyi különös alakot elrejt, a konfekciókabát, és sohasem tudható, hogy mikor nem látja senki őket, mivé változnak át…” – énekelte valamikor a KFT zenekar az örökérvényű megállapítást. Ma a Népköztársaság útját az internet, a kabátot Facebook-profil, vagy oldal helyettesíti. Ezen a végtelen platformon léteznek őszinték és lúzerek, akik magukat adják, előnyös, vagy éppen vállalhatatlan képeikkel, bejegyzéseikkel. Aktívak a nosztalgiázók az ősrégi fotóikkal, a hiénák, az állandóan változtatott profilképeikkel és a bölcsek a nagy mondásokkal. Mások a profiljukat saját valóságuk kozmetikázására, elrejtésére használják, hogy a külső szemlélő csak annyit és azt lássa, amit ők szükségesnek ítélnek. Ebből a csoportból nőtte ki magát az „önjelölt géniusz” réteg, akik az életben jóformán soha semmit nem voltak képesek elérni, de a virtuális térben rendkívül nagy egóval és hozzáértéssel nyilvánulnak meg az általuk választott terület szakavatott képviselőjeként. Művészek, virológusok, sport- és futball-, valamint zenei szakértők, politológusok, történészek, influencerek sokasága burjánzik a képernyőn. Számukra az élet a monitoron át nézve az önmegvalósítás legjobb eszköze, amely idővel egyre távolabb sodorja az adott személyt a valóságtól. Műveltségük a Google kereső használatán és a Wikipédia tudásbázisán alapul. Amíg azonban az ilyen felhasználókon többnyire csak elnézően mosolygunk, addig a külön kasztot képező kamuprofilt használó Facebook-trollok már egészen más reakciókat váltanak ki a jóérzésű emberből. E réteg tagjai ugyanis sok esetben kifejezetten politikai célokat szolgálnak ki. Fő feladatuk az emberek manipulálása, a politikai ellenfelek lejáratása. Nem riadnak vissza a hazugságtól sem, és rendkívül agresszíven viszonyulnak a más véleményen lévőkhöz. Nekik köszönhetően egyre kevesebben mernek véleményt nyilvánítani, hiszen kinek hiányzik az, hogy beleszaladjon egy „ismeretlen” szószóló fröcsögésébe. A kamuprofil mögé bújó felhasználók bátran, mindenféle jogkövetkezmény nélkül rágalmazhatnak bárkit, terjeszthetnek álhírt, hiszen legrosszabb esetben törlik őket Facebookról. A hivatalos profil, oldal viszont mindig megmarad nekik, ahol kedves és megértő, lojális és jótékony arcát mutatja ugyanez a személy. A trollok kiszűrése érdekében éppen ezért ajánlott megnézni a feltöltött adataikat, képeiket (ha egyáltalán vannak), hiszen azok árulkodó jelek le-hetnek. Ismerek pártkatonát, akinek a profilján egyetlen politikai megnyilvánulás sincs. Felvetődik a kérdés: akkor mégis miért kapja a fizetését? Gondolom, nem a két szép szeméért. Olyat is láttam, aki saját magával (két kamuprofillal) társalgott, s vitatott meg egy lokális kérdést. Ráadásul magázódtak. Szerepjáték, aknamunka, virtuális háború a pénzért, a hatalomért, ami mindaddig nem fog megszűnni, amíg a sunyi, álnév mögé rejtőző trollok (és kenyéradó gazdáik) által sajátosan torzított világképre igény mutatkozik.