Nyugat-Balatoni Magazin

Szijártó János újságíró honlapja

Zsidó borászcsaládok tapolcai hagyatéka

Különleges várostörténeti szegmens, a borászat mentén tehettek képzelt, illetve részben valóságos időutazást az érdeklődők vasárnap Tapolcán, Hangodi László történész, főmuzeológus vezetésével.

Hangodi László szólt a pince eredetéről, a tulajdonos borászdinasztia szerepéről (Fotó: szj.)

A Lessner család egykori épületének udvarán, a pincerendszer főbejáratánál (Fő tér 9.) a szervezők nevében Neszler Imre, a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke, a helyi ózsinagóga tulajdonosa köszöntötte a sétára jelentkezőket, majd Hangodi László vette át a szót. A történész részletesen kitért a pince eredetére, a tulajdonos borászdinasztia szerepére, s közben a csoport megtekinthette a mintegy 2000 négyzetméteres föld alatti rendszert.

Hangodi László (balról) és Neszler Imre köszöntötték a vendégeket (Fotó: szj.)

– Tapolcát több más mellett a bor városának is nevezték az itteni évszázados hagyományokkal bíró szőlőművelésnek, illetve azoknak az ágazatban dolgozó családoknak köszönhetően, akik “mindennapi kenyerüket” a Szent György-hegy északi oldalán, a Véndek-hegyen, a Hajagoson és a Csobáncon termelték meg – mondta a történész, aki ezúttal a tapolcai zsidó borászdinasztiákról és tevékenységükről, jelentőségükről adott részletes tájékoztatást.

Vendégek a Lessner-féle pincerendszerben (Fotó: szj.)

A vasárnapi séta során a résztvevők a zsidó pincészetekből kettő olyat érintettek, amelyek nem csupán a város hírnevét öregbítették, hanem a balatoni borok külföldre való szállítását is megalapozták. A borok kezelésére és tárolására kialakított, a belváros alatt húzódó felszín alatti “labirintus” az utókor számára is jelzi a tulajdonosok tervszerű, tudatos, jól átgondolt gazdálkodását, ami a gyarapodás feltétele volt. Hangodi László kifejtette, hogy a Lessner-féle pincerendszer is fokozatos épült ki, míg elérte a mai, közel kétezer négyzetméteres kiterjedését. – A rendszert több generáció alakította ki ma látható formájára, a kezdet az 1803-as születésű Lessner Manóhoz köthető, akit fiai és unokái is követtek a megkezdett úton. Maga a pincerendszer 3-5 méter mélységben helyezkedik el, saját mikroklímával rendelkezik. A másik nagy zsidó borászfamília, a Berger és a Frisch családok házasodási politika révén történt fúziójából jött létre, s a vendégek az általuk kiépített, s mára szépen felújított pincerendszer egy részét is megtekinthették, Hangodi László vezetésével.
A nap további részében az érdeklődők jártak az 1840-es évektől működő zsidóiskola legkorábbi épületénél, elhaladtak az újzsinagóga egykori épülete előtt, majd tiszteletüket tették az 1944-es évi vészkorszak jelzett emlékhelyénél, az úgynevezett nagygettónál, a Csányi László és Kossuth Lajos utca kereszteződésénél elhelyezett emléktábláknál.

Szöveg és képek: Szijártó János

További képek a Lessner-féle pincerendszer bejárásáról ITT