Eseménytér

Szijártó János újságíró honlapja

TÁNC – „A létezés eufóriája”

XXII. ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI KORTÁRS TÁNC FESZTIVÁL

2020. szeptember 6-10. Veszprém

Szeptember 6-10. között rendezi a veszprémi Pannon Várszínház immár 22. alkalommal A Tánc Fesztiválját. A magyar kortárs táncművészet versenyszerű találkozóján a neves szakmai zsűri mellett, a közönség előtt is megmérettetnek a társulatok.


Az idei évben számos különlegességet tartogat számunkra a Fesztivál. Premierrel jelentkezik Feledi János a Feledi Projekttel és a Közép-Európa Táncszínház is. Természetesen ismét köreinkben üdvözölhetjük a Pécsi Balettet, a Bozsik Yvette Társulatot, a Szegedi Balettet, a Duda Éva Társulatot és a Frenák Pál Társulatot is, valamint négy, Imre Zoltán Program által támogatott produkciót, köztük Oberfrank Réka & Horváth Nóra, a Zadam Társulat és a Gangaray Dance Company előadásaival.
Zárórendezvényünk Kulcsár Noémi – Tellabor Társulat Sok hűhó semmiért című előadása lesz, amelyben a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói is közreműködnek.


Mivel a koronavírus járvány miatt szeptember 1-jétől külföldi állampolgárok nem léphetnek be Magyarország területére, kénytelenek voltunk lemondani a szeptember 7-re tervezett, francia Adrien M & Claire B – Hakanaï, és a szeptember 9-ei Nemzeti Táncszínház – Csillagok találkozása c. Nemzetközi Táncgála előadását.
A francia együttes hozzájárulásával az Equinoxe, amely a Hakanaï élőzenével kísért előadásának felvétele, az előadás eredeti időpontjában, szeptember 7. 17:00-kor a Hangvilla nagytermében kivetítve, térítésmentesen megtekinthető lesz, valamint követhetik online, A Tánc Fesztiváljának Facebook-oldalán. A felvételt másnap a Veszprém Televízió a késő esti órákban ugyancsak levetíti. A Nemzeti Táncszínházzal közösen létrehozott Csillagok Találkozása – Nemzetközi Táncgála ezévben elmarad, a következő év fesztiválján lesz csak látható.
A Fesztivál történetében először hazai és nemzetközi közönségünk online élő adásban is követheti a produkciók java részét. Az élő előadásokkal egyidőben A Tánc Fesztiválja Facebook-oldalán, illetve az előadások másnapján 21.30-tól a Veszprém TV műsorában.
Kiemelten fontos esemény ez most számunkra, hiszen a VESZPRÉM-BALATON 2023 EKF program különleges lehetőséget nyújt a nemzetközi kapcsolatteremtésre. A célunk az, hogy 2020-2023. között Európa kiemelkedő együttesei jelenjenek meg, találjanak hosszú távon otthonra nálunk, gyermekek, fiatalok és idősek értsék meg jövőjüket, jelenüket és múltjukat, beszéljék a kortárs művészetek nyelvét és ezen a nemzetközi nyelven válaszokat is fogalmazzanak meg.
Idén a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér, a Veszprémi Petőfi Színház, az Agóra Veszprém Kulturális Központ és a Latinovits-Bujtor Játékszín ad otthont a Fesztiválnak.

Hamza Gergely

Marketing és kommunikációs menedzser – VEB2023 EKF