Hegymászóink emlékére

Szijártó János _ Ma 7 éve annak, hogy a 8586 méteres Kancsendzönga első magyar megmászása után, ereszkedés közben Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók életüket vesztették. Ismerőik, tisztelőik, sporttársaik többen is megemlékeztek a szomorú évforduló kapcsán.

(Olvasási idő kb. 4 perc)

Nemzetiszínű szalag a Lhoce csúcsán (Fotó: Archív, Vincze Szabolcs)

Ami engem illet, én kilenc évvel ezelőtt találkoztam Tapolcán az országjáró küldetésre induló öttagú csapattal, amelynek tagja volt Erőss Zsolt is. Kiss Péter akkor nem volt itt, Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Mécs László, Gál László és Horváth Tibor tartott élménybeszámolót. Senki sem sejthette, hogy a jókedélyű társaságból a következő évben Horváth Tibor, majd utána 2013-ban Erőss Zsolt is örökre távozik. Testük, s talán lelkük is örökre a hó ás jég birodalmában maradt, valahol odafent.
A „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciós sorozat csapata filmvetítéssel egybekötött élménybeszámoló-körútja szombaton ért megyénkbe. A négy napos program alapján tagnap Tapolcán jártak elismert hegymászóink – írtam 2011-ben októberében.
Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Mécs László, Gál László és Horváth Tibor előbb a Tapolcai Általános Iskola, majd a Batsányi gimnázium diákjaival találkozott, illetve az érdeklődők számára filmvetítést, élménybeszámnolót is tartottak a városi moziban. Délután Császár László polgármester, a kistérségi társulás elnöke is köszöntötte a Himalája meghódítóit a városházán. A hegymászók “szóvivőjeként” is remekül helytálló Kollár Lajos hangsúlyozta, hogy küldetésüknek tekintik a hegymászással kapcsolatos tévhitek eloszlatását, mint ahogy a fiatalok életmódbeli változtatásának elősegítését. – Van más szórakozási lehetőség is mint az italozás, drogozás, cigarettázás és ekkor még nem is feltétlenül, kizárólag a hegymászást javasoljuk a nagy többségnek. A séta, a kirándulás az alapja mindennek, amelyhez a természet szeretete párosul. A mozgás, a rendszeres mozgás kiemelten fontos, és persze a hegymászás, mint tevékenység, sport sem a legszerencsésebb megítélés alá esik manapság. Pedig itt sincs több baleset, mint bármely egyéb sportban – hangsúlyozta Kollár Lajos. A kötetlen beszélgetés során Császár László megköszönte a hegymászóknak, hogy a Tapolca-medencét választották mostani küldetésük úticéljaként és egy-egy üveg tapolcai “Város borával” ajándékozta meg a vendégeket.
Az országjárás gondolata egyébként 2002-ben fogalmazódott meg a csapat tagjaiban, és a következő esztendőtől a mai napig látogatják hazánk külömböző településeit, térségeit. A tegnapi talákozón az is kiderült, hogy Gál László helyi kötődésű ember, Tapolcán van egy üzlete, míg Mécs László kisgyermek kora óta Szigligeten tölti a nyarakat, és a tanúhegyek, a Tapolca-medence szerelmese.
Révfülöpre, Balatonedericsre és Lesencetomajra is ellátogattak a csapat tagjai, az előadások témája pedig a 2011-es sikeres Lhoce-expedíció volt. A Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatnak 2011-es expedíciója során Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás tizenegyedik “nyolcezrese”.

Gál László (balról), Mécs László, Erőss Zsolt (+), Kollár Lajos és Horváth Tibor (+) Tapolcán. Ekkor nem gondolhatták, hogy a következő két év milyen tragédiákat tartogat számukra…
Archív fotó: Szijártó János

A csapat tagjai egyébként a 2011-es sikeres Lhoce-expedícióról mutattak be filmet, és főként az ehhez kapcsolódó élményekről meséltek. Erőss Zsolt esetében annyit muszáj megjegyezni, hogy ő egy 2010-es lavinabaleset kapcsán elveszítette jobb lábát, térdtől lefelé. A Magas-Tátrában szenvedett olyan súlyos balesetet, hogy amputálni kellett a jobb végtagját. Ugyanakkor a fizikai mellett lelki erejét, és nyugodtan kijlenthető, hogy emberi nagyságát is jól érzékelteti, hogy a következő évben ismét meghódította a Himalája egyik 8000 méter feletti csúcsát, a Lhoce csúcsot. Fél lábbal, pontosabban jobb lába helyén protézissel. Neki ez volt az első nagy kihívás amelyet lábprotézissel teljesített. Idén májusban a hazai sajtó is beszámolt arról, hogy a magyar csapat sikerrel járt és közülük Erőss Zsolt, valamint Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce csúcsot, de a többiek is alig pár méterrel maradtak alattuk. A mászás nem okozott gondot, felfelé senki nem sérült meg. Négy táboron haladtak keresztül, mindenhol igyekeztek minél kevesebbet pihenni, hiszen az időjárás kiszámíthatatlan volt, és a nepáli meteorológiai intézettől sem várhattak segítséget. Végül itthonról kaptak időjárás-előrejelzést. A Lhoce csúcsára először Zsolt jutott fel, majd Gál László követte. Mécs László és Horváth Tibor a negyedik, utolsó táborban visszafordult. Azt tudni kell, hogy a negyedik tábor 7800 méter magasságban van, ami már a “halálzónához” tartozik. 7500 méter feletti környezethez ugyanis már nagyon nehezen alkalmazkodik az emberi szervezet.

A magyar csapat a Lhoce meghódításánál (Fotó: Archív, Vincze Szabolcs)

A hegymászók akkor azt is elmesélték, hogy Kollár Lajos nagyon otthonossá tudja varázsolni az alaptábort, törekszik arra, hogy a lehetőségek függvényében minél komfortosabb körülmények között lehessenek, az otthonuktól távol lévő hegymászók. Alapvetés a magyaros étrend, mondta Mécs László. Amíg az angolok például zabkását, meg gabonapelyhet táraznak be, addig a magyaroknál a sonka, a szalonna, a kolbász alapfelszerelés. Azt már Gál László jegyezte meg, hogy hosszabb idő után vannak dolgok, amelyek irtózatosan tudnak hiányozni az embernek. Két hónap után valaki a kólára, vagy éppen a sörre, esetleg valamilyen édességre vágyik, ami szinte már kínozza az embert. Mert a cipelhető súly véges, a hátizsákba mindig csak a legszükségesebbek kerülhetnek be. De a cél teljesítése aztán végül mindig kárpótlást nyújt, nem is akármilyet.

A magyar csapat a Lhoce meghódításánál (Fotó: Archív, Vincze Szabolcs)

A “Magyarok a világ nyolcezresein” csapata nem áll meg, a következő célpontjuk 2012 tavaszán a Himalájában lévő Annapurna (8091 méter) lesz. Természetesen nem sejthették, hogy innen közülük már egyvalaki nem tér vissza. Amint akkor, 2011. őszén elhangzott, a tizennégyből már csak három olyan nyolcezres csúcs van, melyen még nem állt magyar hegymászó: az Annapurna, a Kangcsendzönga és a K2. Ebből a háromból az Annapurna volt és a Kangcsendzönga három magyar végső nyughelye is immár, nyolc, illetve hét esztendeje.
Horváth Tibor hegymászó, hegyivezető, a Magyar Himalája expedíciók tagja, az interneten fellehető adatok szerint (1978. október 27. – 2012. május 5.) Erőss Zsolttal együtt részt vett az Annapurna expedícióban. Ő egyébként Erőss Zsolt tanítványaként kezdett mászni. 2010-ben csatlakozott a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióhoz. Ott volt a Cso-Oju és Lhoce meghódítására törekvő csapatban is, de a csúcsokra nem sikerült feljutnia. Vincze Szabolcs, az Annapurna expedíció sajtófőnöke közölte tragikus hírt 2012-ben: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé. “Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette” – áll az expedíció hivatalos közleményében.

Erőss Zsolt a Lhoce csúcsán (Fotó: Archív, Vincze Szabolcs)

Erőss Zsolt (Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21.) erdélyi születésű székely hegymászó, aki első magyarként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal), amivel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt. Az akkori híradások szerint 2013. május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt (közel 24 órát) és energiát vett igénybe, és a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a 4. táborba. A csúcs közelében, komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött két nap után – az expedíció vezetője és több más hegymászó egybehangzó állítása szerint – már bizonyosnak volt tekinthető, hogy a két hegymászó nincs életben. Végül május 22-én az expedíció vezetése – sikertelen keresést követően – eltűntnek nyilvánította őket. Kiss Péter holttestét május 21-én a kora reggeli órákban látták és le is fényképezték a 4-es tábor közelében. Erőss Zsolt holttestét 2014 tavaszán látták a rámpán kb. 8100 m-en, és igazolták az azonosságát.

You may also like...