Rendhagyó történelemóra 1956-ról

Rendhagyó történelemórát tartott ma Tapolcán a Kazinczy iskolában Vitéz Molnár József és vitéz Harmati Miklós.

Vitéz Molnár József a Széna téri csoporttal harcolt 56-ban. A gyerekek érdeklődve figyelték minden szavát, egy pisszenést sem lehetett hallani

A gyerekek az 1956-os forradalom és szabadságharcról, annak előzményeiről, kiváltó okairól és súlyos következményeiről hallottak két hiteles személytől, akik maguk is átélték, s megszenvedték az eseményeket. Vitéz Molnár József nyugalmazott építészt alaposan próbára tette az élet, összességében 14 évet ült a kommunisták börtönében, míg Harmati Miklós gyermekként volt részese forradalomnak.

Molnár József saját tapasztalatából is tudja, mindig is sokba került annak, aki igazságérzete miatt szembefordult az elnyomással

A “forradalmiság”, ahogy a kilencven esztendős Molnár József fogalmazott, mindig is sokba került annak, aki igazságérzete miatt szembefordult az elnyomással, s az esetleges későbbi erkölcsi győzelem sem adott feltétlenül megnyugvást. Nem hozta vissza azt, ami elveszett. Neki a gyermekkora veszett el a II. világháborúban, amikor tizenhat évesen fegyverrel kellett édesanyját megóvnia, majd 56-ban a haza szabadságáért állt ki, amit börtönnel “honoráltak”. Első feleségét ekkor veszítette el, második felesége, Ágnes az 1987-es menekülésbe betegedett bele.
A vendégeket az iskola pedagógusa, Nyírő Barbara hívta meg, mivel – hangsúlyozta az óra végén – fontosnak tartja, hogy a 13-14 éves gyerekek minél jobban megismerjék történelmünk máig nem teljesen feldolgozott időszakát. A rendhagyó történelem órán Bodor Tamás, tagintézmény-vezető is jelen volt, illetve a résztvevők örömére Molnár József lánya, Molnár Éva operaénekes is énekelt. A gyerekek sok érdekességet hallhattak, Harmati Miklós még saját versét is elszavalta, míg Molnár József, a róla készülő könyvről is szót ejtett, s bemutatta az órán szintén megjelenő szerzőt, Szijártó János független újságírót. Mint elhangzott, a könyv összeállt már csak a nyomdai munkálatok vannak hátra.

A tavaly novemberi születésnapi összejövetelen a 90 éves vitéz Molnár József (balról) és vitéz Harmati Miklós. Mindketten sok érdekességgel szolgáltak

You may also like...