Növekedési pályán az agrárium első „élő laboratóriuma”

Bővíti tevékenységét az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

Bővülő csapat és tevékenység, új kutatási területek, fejlődő korábbi projektek és felütésként március elején az öko ágazat számára szervezett konferencia: lendületesen vág neki 2020-nak hazánk egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó, tudományos szervezete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet. Az ÖMKi idén év elején öt új kutatóval erősít, kísérleteit a talajminőség, a digitális mezőgazdaság és az állattenyésztés területeire is kiterjeszti, és továbbra is úttörő szerepet vállal az agroökológiai gyakorlatok hazai elterjesztésében. 2020-tól az ökogazdákat és az áttérőket támogató szaktanácsadási hálózat központi szervezési feladatait is ellátja.

FOTÓ: ÖMKi

2019-ben kiemelkedő lehetőséget kapott a magyar gazdák itthon egyedülálló, együttműködésen alapuló hálózata, amelyet nyolcadik éve fejleszt az ÖMKi: a 2017-ben OMÉK Agrárfejlesztési Díjjal elismert on-farm projekt az Agrárminisztérium és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) által megítélt 1,1 milliárd forint összegű uniós keretből 2023 közepéig tovább bővülhet. A folyamat részeként az ÖMKi öt új kutatóval erősítette csapatát, akik részben az on-farm hálózat meglévő témáihoz – talajminőség, tápanyag gazdálkodás, digitális agrárium, diverzifikáció – kapcsolódnak, de a bővülésnek köszönhetően az ÖMKi kutatási tevékenysége a jövőben az állattenyésztésre is kiterjed.

Az ÖMKi on-farm projektjén kívül is tudásátadással, agroökológiai módszerek közvetítésével támogatja a magyar ökogazdákat és az áttérést tervezőket. Az agrárium ökológiai pályára állításáért 2011 óta dolgozó szervezet 2020-tól a Vidékfejlesztési Program keretében megvalósuló szaktanácsadási hálózat ökológiai gazdálkodásra szakosodott központi feladatait is ellátja. Az ÖMKi célja, hogy a támogatott szaktanácsadói tevékenység megszervezésével az ország minél több régiójában legyen olyan tanácsadó, aki az ökológiai gazdálkodásra való áttérés mellett döntő gazdáknak megfelelő segítséget tud nyújtani.

A nonprofit szervezet tavaly is sikerrel folytatta 2018-ban indult szemléletformáló, ismeretterjesztő munkáját a sokszínű, fenntartható élelmiszergazdaság, a biogazdálkodás népszerűsítéséért. Ennek részeként 2019-ben az ország egyik legismertebb gasztrobloggere, Havas Dóra (Lila füge) konyhájában is bizonyítottak azok az elfeledett tájfajta paradicsomok, amelyek öko palántáiból az ÖMKi a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Kerthatár Közösségi Kertjének is adományozott. 2012-től 2016-ig összesen 35 paradicsom tájfajtát vizsgáltak az ÖMKi munkatársai 28 együttműködő ökogazdaságban, amelyek közül tavaly került először országos kereskedelmi forgalomba a kiválasztott máriapócsi, mátrafüredi és gyöngyösi tájfajta. Az idén két új tájfajtával – ceglédi, tolnai – bővül a kínálat, és az egyik legnagyobb diszkont áruházlánc mellett átvevőpontokon is megvásárolhatók lesznek az öko palánták.

Az ÖMKi, mint az ágazati szereplőket összekötő, a közösen kidolgozott eredmények gyakorlatba történő bevezetését menedzselő „élő laboratórium” – 2015-től zajló kutatásai eredményeként – 2019-ben két sikeres egyeztetést is szervezett kutatók, gazdálkodók, molnárok és pékek bevonásával az elfeledett tájfajta ősgabonák elterjesztéséért. A szervezet 2020-ban is folytatja ezt a munkát a kedvező beltartalmi értékkel rendelkező, és a klímaváltozás szélsőséges hatásaihoz is alkalmazkodó alakor és tönke tájfajtákkal, és – a paradicsomokhoz hasonlóan – a tájfajta ősgabona liszt forgalomba hozatalát is tervezi.

A hazai agrárium első „élő laboratóriuma” szakmai érdekképviselettel is dolgozik azért, hogy naprakész tudást közvetítsen a fenntartható élelmiszergazdaságról és minél több magyar biogazdálkodót be tudjon kapcsolni a nemzetközi szakmai véráramba. 2020-ban immár kilencedszer az ÖMKi szervezi meg a Közép-Kelet Európa szekciót a világ legnagyobb bio kiállításán és szakmai összejövetelén, a nürnbergi Biofach-on, március elején pedig ágazati konferenciát szervez Kecskeméten a hazai öko szektor szereplőinek.

További információ az ÖMKi-ről: Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) olyan kutatási-innovációs feladatokon dolgozik, amelyek a gyakorlatban is alkalmazható eredmények révén biztosítják a hazai mezőgazdálkodás és élelmiszertermelés fenntartható fejlődését. Ennek érdekében szakmai hálózatokat alakít ki hazai és külföldi kutatóintézetekkel és gazdálkodókkal, kutatási és ismeretterjesztő munkát végez, szaktanácsadást nyújt. Legrégebbi projektje, a 78. OMÉK Agrárfejlesztési Díjjal és a 2018-as E.on Energy Globe Díjjal elismert On-farm kutatási hálózat az egyetlen olyan hazai projekt, amely a gazdálkodókkal szoros együttműködésben, gyakorlati szemlélettel kutat a fenntartható mezőgazdaságért. Az on-farm kutatási módszer életszerű helyzetekben kivitelezett, egyszerű kísérletek beállítását jelenti működő gazdaságokban, illeszkedve a gazdálkodók által meghatározott termelési célokhoz. A kísérletek témáját az ÖMKi a résztvevő gazdaságokkal közösen alakítja ki 2012 óta. A szervezet munkáját 2019-ben a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége “Környezet Védelméért” oklevéllel is elismerte.

Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

You may also like...