Daily Archives: 2019-11-04

Next Page

Jó lenne, csak úgy…

Egy kis csendre vágyom. Nyugalomra. Kevés havazásra karácsonykor, hogy a meleg szobából, az ablakon át nézhessem a lehulló hópelyheket, a fehéren csillogó, érintetlen takarót. Az úton, a fák lombján, a szomszéd ház tetején. Jó lenne csak úgy nézni a semmibe, míg a lelkünkben vadul cikázó gondolatok is megszelídülnek, s átadják a helyet a békének, az adventi várakozást beteljesítő karácsonynak. Amikor a szerencsések azokkal lehetnek, akiket a legjobban szeretnek, s nem a napi hajsza, hanem a boldog együttlét fenyőillata árad szét otthonukban. Azt kívánom kedves olvasóinknak, amit magamnak is. Csendet, nyugalmat, örömet és nagyon boldog karácsonyt!

Posted on 2019-11-04, 23:16 By
Categories: Írásaim
Keserédes találkozás

Millió szentjánosbogárként világítottak a gyertyák apró lángjai mindenszentek alkalmával idén is. Sokan üzentünk halottainknak, hogy soha nem feledjük őket. S azt is, hogy tudjuk jól, a szeretet valóban erősebb a halálnál. A csendes gyertyagyújtás, az emlékezés ideje ráadásul még az élőket is
összehozhatja egy röpke pillanatra, az elveszített hozzátartozó, nagyszülő, szülő, testvér, gyermek, barát sírjánál. Néhány szó, egy ölelés, a találkozás öröme, ami a helyzet és helyszín okán keserédes ugyan, de mégis megnyugtató. Jó érzéssel tölti el az ember szívét, hogy vagyunk még itt is, ezen az oldalon, s tudunk egymásnak örülni, ha csak pár percre is. Mert sokakkal csak ilyenkor találkozunk.

Posted on 2019-11-04, 23:13 By
Categories: Írásaim
Gyásznap, fájó múlt

Október hatodika mindig megvisel. Szimbolikus nap ez sokunknak, amely vastag fekete betűkkel jelenik meg lelkünkben. Alatta vörösen izzik a mély fájdalom, hiszen felfoghatatlan, amit és ahogyan velünk tettek 1849-ben. Nem igaz, hogy az idő minden sebet begyógyít. Népünk szabadságvágyának eltiprása, a véres megtorlás ennyi év után is fájó minden nemzetért felelősen gondolkodó honfitársunknak. Knézich Károly azt mondta kivégzése előtt: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. A bosszút Európa végignézte, ahogy később a trianoni országcsonkítást és az 1956-os forradalom vérbefojtását. Ma demokráciából oktatnak
ki minket európai „jótevőink”.

Posted on 2019-11-04, 23:10 By
Categories: Írásaim
Bunkónak lenni jó!

„Bunkó vagyok, talpas a tenyerem, a tálból a szendvicset előre kieszem, bunkó vagyok, de jól áll nekem, hangosan röhögök, kivörösödik a fejem!” – énekli Laár András egyik igazán szórakoztató produkciójában. És valóban jól rátapintott, nap, mint nap találkozunk a bunkóság különböző megnyilvánulásaival, annak ezernyi árnyalatával. Elég, ha az utakon történő viselkedést, a parkolást, a vásárlást, a közösségi terek, helyek élményeit számba vesszük. Tény, hogy a bunkó
nem stresszel, nincsenek önértékelési problémái, a másokhoz való kapcsolatai sem okoznak gondot, hiszen ezen nem is gondolkodik. Lazán beledobja és ott is hagyja a taknyos zsebkendőt a bevásárló kocsiban, az utána jövőknek. Mert bunkónak lenni jó!

Posted on 2019-11-04, 23:03 By
Categories: Írásaim
Sérülékeny világunk

Ismét bebizonyosodott, hogy mennyire sérülékeny, törékeny világban élünk, a természet erőihez képest. Egészen közelről tapasztaltam meg a vasárnap esti vihart, az orkán erejű szél félelmetes pusztítását, és a vele érkező jégesőt. Szinte vízszintesen feküdtek a fák, volt, amelyik úgy is maradt. Több kettétört (vagy darabokra), aztán udvarra, utcára, vezetékre, épületre, autóra zuhant, ahova
„játszi” könnyedséggel repítette a félelmetes, nem emberi léptékű erő. Szakadtak a légvezetékek,
az áramellátás hamar megszűnt, tévé, villany, hűtőszekrény értelmetlen eszközzé vált. Egy rövid időre érezhettük kicsinységünket, azt, hogy valójában csak egy porszem vagyunk ebben a világban.

Posted on 2019-11-04, 22:56 By
Categories: Írásaim
Virtuálisból a valóságba

Félelmetes, amikor a virtuális világ átnyúl a valóságba. Amikor a monitor mögül „jóakarók”, önjelölt „szellemi vezetők”, „mentorok” adnak tanácsot, ötletet, utasítást arra, hogy követője mit tegyen, vagy mit ne. Online játékok szippantottak be számos fiatal életet, de a szekta jellegű internetes csoportok még durvábbak, és irányítóik sajnos már a gyilkosságtól sem riadnak vissza. A napokban több ismert hírportál is foglalkozott az egyik ilyen keletről indult „játékkal”, ahol szinteket lehet (kell) lépni, a mentor parancsai alapján, majd végül öngyilkosságot elkövetni. 130-ra becsülik az áldozatok számát, akik öngyilkosok lettek, vagy hozzásegítették őket. Végleg átszakadt a fal virtuális és való lét között.

Posted on 2019-11-04, 22:52 By
Categories: Írásaim
Mást, többet jelent utólag

Amikor az ember benne van, részese és része, akkor még nem érzi jelentőségét, súlyát. Legalábbis nem úgy ítéli meg mértékét, mint az indokolt lenne. Azt sem látja igazán, hogy mekkora mérföldkő, milyen markáns választóvonal az a pár óra élete két szakasza között. Aztán hónapok, évek telnek, és tisztul a kép. Az a bizonyos nap, az a feledhetetlen ünnep, amikor az iskolától búcsúzni kellett, az utolsó közös séta, majd az örök biztonságot jelentő család mértani középpontjában eltöltött
röpke délután édes, keserű, szép és fájó emlékké válik. Ami évről évre újabb, mélyebb értelmezésben buggyan elő az emberből. Mint az a könnycsepp, ami akkor, régen, a saját ballagásán elmaradt.

Posted on 2019-11-04, 22:41 By
Categories: Írásaim
Elrejtve, az arc mögött

„Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arc mögött van. Láthatatlan.” Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című művéből származó definíció kétségtelenül válasz
lehet az emberi kapcsolatokhoz fűződő kérdésekre. Elvégre nem láthatunk az (ál)arc mögé, s akár
sok éves baráti (vagy annak látszó) viszony szűnhet meg úgy egyik napról a másikra, hogy azt valamelyik fél csalódásként éli meg. Azért, mert számára láthatatlan volt a másik valós lénye. Amíg alá-, fölé-, mellérendeltségi – például munkatársi – kapcsolatban vannak a felek, tűnhet az akár barátinak is, de amint ez megszűnik, gyakran az addigi „barátságnak” is vége. És már nem számít az adott szó sem.

Posted on 2019-11-04, 22:37 By
Categories: Írásaim
Napjaink (el)várásai

Várni. Valakire, barátra, kedvesre, ismerősre, ismeretlenre. Hétvégére, ünnepre, találkozóra, válaszra, hírre, műsorra. Buszra, vonatra, utazásra, nyaralásra, kezdésre, vagy befejezésre, fizetésre. Várakozni a rendelőben, a hivatalban, a bankban, a postán, a fodrásznál. Autóban ülve várni az előttünk álló járműre, vagy a zebrán lassan átbicegő idős emberre, figyelmetlen gyerekre, a zöld lámpára. Sorban állva a boltban, a mozi, a színház jegypénztáránál, a húsos pultnál. Várni
türelmesen, méltósággal. Na, ez az, ami a ma emberénél már nem működik. Minden most kell, azonnal, a zajos derékhad átgázol bármin, bárkin, még saját magán is. Sok minden elveszett napjainkra, lenne mit újratanulni.

Posted on 2019-11-04, 22:35 By
Categories: Írásaim
Abból élni, ami nincs…

Lassan kihal az a generáció, akik még azt költötték el, amit maguk előteremtettek.
Megtermelt javaikból éltek, sőt még spórolni is tudtak a nagyobb beruházásokra. Ebből kaptak a gyerekek, unokák, és még a temetésükre is gondoltak, arra is tettek félre. Akik közülük már távoztak ebből a világból, többnyire nem adósságot hagytak örökül. Csakhogy ez a generáció már
„kifutó széria”. Mert a ma embere, elődeivel ellentétben, azt költi, ami nincs. Amit nem termelt meg, nem teremtett elő. De tudjuk, ahol a lehetőségek mérlegelése nélkül csak az igények kielégítésére helyezték a hangsúlyt, ott bizonyosan keserű az ébredés. Előbb-utóbb kopogtatnak az ajtón, de az nem a nagyi lesz kis kosárral.

Posted on 2019-11-04, 22:29 By
Categories: Írásaim